N-TONY VAGYOK ÉS CSAK ADNI AKAROK!

Szeretlek téged is mert embertársam vagy!

Az agyad olyan, mint egy forgó kerék, vég nélkül és hasztalan pörög, amíg csak szálakat nem tekernek rá, akkor pedig elkezd fonalat gyártani. Minden racionális gondolat alapja az információ. Keresd meg. Gyűjtsd össze szorgalmasan. Rakd tele az elméd lomtárát annyi ténnyel, amennyi csak belefér. Ne is próbálj különbséget tenni lényeges és lényegtelen tények között; lehet, hogy mindegyik fontos.  Mindenkinek megvan a maga metódusa. Ami engem illet, én mindig szíves-örömest egyesítettem a hasznosat a kellemessel. Amit egyetlen elme előállíthat, felhalmozhat, birtokolhat más elméktől függetlenül, viszonylag kevés. De amit egyetlen agy összegyűjthet és irányíthat más, jól együttműködő elmékkel együtt, gyakorlatilag határtalan. Egészen bizonyos, hogy egy évezred múlva, tízezer év múlva egész munkásságomnak nyoma sem lesz, tán az egész magyar nép és magyar nyelv örökre a feledésbe süllyedt. Vagy ha még nem akkor, akkor hát később. S mindnyájunk munkájának ugyanez az osztályrésze. Nem volna valami kellemes munkánkat csupán ezzel a lesújtó tudattal végezni. Ehhez életkedv, azaz erős érdeklődés kell a létező mindenség iránt . - Lágyan megtörik a víz, s a vízfodrok olyanok, mint ha egy vízi tündér a haját fésülné, és az a ferdén beeső napsugár olyan, mintha egy aranydárda fúródna lent a tavacskába. Ó, ennél szebb verset még sosem láttam! 

- Szerintem inkább képnek kellene hívnod... egy vers sorokból és versszakokból áll. 
- Egy vers nemcsak úgy válik láthatóvá, ha sorokba és versszakokba öltözik. (...) A vers lényege a lélek... és ez a gyönyörűség, amit látunk, egy szavakba nem öntött vers lelke. Nem mindennap láthatunk lelkeket... még ha az egy versé is. Életünkben elérkeznek azok a pillanatok, amikor nyitottak vagyunk új információkra. Egészen addig, valami majd kiszúrja a szemünket, de mi mégsem vesszük észre. Testünk/elménk mindent megörökít, amit az életben átélünk. Mintha összetett feldolgozási rendszerekkel, a lényünk mélyére beágyazott merevlemezzel rendelkező számítógépek lennénk: testünk és elménk magában foglalja egyéni észleléseink minden részletét, beleértve családunk szabálykönyvét is. Néhányan mindennap képesek megváltoztatni testük/elméjük számítógépét, az új adatok beérkezésével és az elavult információk felülírásával, mások azonban ritkán változtatnak, újra meg újra a régi történeteket játszva... Amikor családod észleléseit rögzíted, tested/elméd számítógépében, rendszered elkezdi átszűrni élményeidet a tárolt észleléseken. Ha a negatív szűrők miatt úgy döntesz, hogy értéktelen vagy esetleg nem vagy elég jó, az elindít egy ismétlési ciklust, és minden helyzetet egy szennyezett lencsén keresztül látsz - kizárva a valóságról szóló más, esetleg egyidejűleg létező véleményeket. Szeretnék a gyermekem lelkének országútján menni, ahol nincsenek határok.Akárhova vet is a sors, az életünk a mi kezünkben van. (...) A belefektetett munkától s a nyert haszontól lesz az élet gazdagabb vagy szegényebb. Itt is... másutt is teljes lehet, ha megtanuljuk, hogy tárjuk ki a szívünk sokfélesége és tökéletessége előtt.




bannercreator-nu_1_masolata.png







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 5
Havi: 6
Össz.: 9 332

Látogatottság növelés
Oldal: Nyitottnak lenni csodás
N-TONY VAGYOK ÉS CSAK ADNI AKAROK! - © 2008 - 2024 - ntony.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »